Világlépő
Image default

Minden eddiginél látványosabb előadásra készülnek a szomszédban található ikonikus, felhagyott kőfejtőben

Bécsben, a Zene Házában mutatta be Ottrubay István, az Esterházy Privatstiftungok elnöke és Daniel Serafin, az Opera a Kőfejtőben intendánsa, Philipp M. Krenn, rendező Momme Hinrichs színpadkép- és látványtervező, valamint és Eva Dessecker jelmeztervező jelenlétében a 2025-ös nyári szezonra tervezett A bolygó hollandi részleteit.

A Szentmargitbányai Kőfejtőben 2025 nyarán először visznek színre Wagner operát, A bolygó hollandit. A bécsi rendező, Philipp M. Krenn a díszlettervező kollégájával, Momme Hinrichs-szel az elátkozott tengerész történetét bemutató produkciójukban hullámzó, korbácsoló tengerré változtatják a kőfejtőt, melyen egy kísérteties hajót is megjelenítenek. A Wagner operák tapasztalt és feltörekvő fiatal előadóiból álló nemzetközi együttesét Patrick Lange karmester dirigálja majd.

Az előadás bemutatója 2025. július 9-én lesz, összesen 24 előadást terveznek.

„1996 óta játszanak a kőfejtő színpadán operaprodukciókat, és 29 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy Wagner opera is színre kerülhessen, ezért is várjuk nagyon a stábbal a munka kezdetét. Wagner minden valószínűség szerint Heinrich Heinének köszönhetően figyelt fel a mondára, és több hónapos angliai utazása során megtapasztalhatta a különleges hangulatú tengeri hajózás élményét is” – mondta Serafin.

A darab rendezője a Wagner operák területén jártas Philipp M. Krenn, aki 2025 tavaszán a tiroli Erl-Fesztiválon Wagner Parsifalját viszi színre.

„Számomra a kőfejtő és a darab ideális párosítás, ahogy beléptünk, láttuk magunk előtt a norvég fjordokat, ezért is örülök különösen ennek a különleges helyszínnek. A mű a maga teljességében lenyűgöz, hiszen az erő, a harag és kétségbeesés mellett jelen van benne a vágyakozás, a romantika és a szerelem, mindez egy kis humorral fűszerezve. Operarendezőnek tartom magam, ezért nálam az első helyen az előadóművészek állnak, a megszülető produkció mindannyiunk közös alkotása. Nagyon fontos, hogy a kórus a színpadon jelen legyen, és az is, hogy minden egyes énekesnél lássam, mire képes a hangja.“ – nyilatkozta Krenn.

Momme Hinrichs színpadkép- és látványtervező munkái arról híresek, hogy tökéletes egységet alkot a színpadkép és a vetítés, így mindig egy olyan összművészeti alkotás jöhet létre, amely teljesen harmonizál a muzsikával és a színpadi cselekvéssel. Nemzetközi elismertségre a fettFilm művészpáros társalapítójaként tett szert, és mint ilyen 2000 óta főként videódesignerként dolgozott.

„Régóta vágyaim között szerepelt a Szentmargitbányai Kőfejtőben dolgozni, ide színpadképet tervezni. Gyerekkoromban A bolygó hollandi volt a második operaélményem, és máig ez az egyik kedvenc operám. A színpad nagysága és az azzal párosuló alkotási lehetőségek az olyan alkotók számára, mint amilyen én magam is vagyok, egy fantasztikus játszótérhez hasonlíthatók. A kőfejtőt a norvég, a tenger hullámait is megzabolázó zord fjordjaira kell formáznunk. Emellett ott áll majd a színpadon Daland átalakítható, a nézők számára kitárulkozó háza, látványos jelenetek lesznek, és nem utolsó sorban egy hajó is beúszik a képbe.“ – jegyezte meg Hinrichs.

A dirigensi pulton a tapasztalt Wagner-karmestert, a német származású Patrick Lange-t köszönthetjük, aki először lép fel a Szentmargitbányai Kőfejtőben.

A jelmezekért Eva Dessecker jelmeztervező felel majd. Az idei évben a Német Musical és Színházi-díjjal kitüntetett fénytervező, Michael Grundner gondoskodik a megvilágításról. A színpadképet Roland Horvath videóprojekció teszik majd teljessé, segítségükkel optikailag is fel lehet idézni a norvég tengerpartot.

A magyar zenészekből álló Piedra Fesztiválzenekar lesz a következő évben is az operaelőadások rezidens zenekara, az ő kíséretükkel csendülnek fel többek között Senta vágyakozó balladája, vagy a matrózok kórusa. A Philharmonia Chor Wien együttesét a korábbi években már sokszor bizonyító Walter Zeh tanítja be.

Világlépő

KAPCSOLÓDÓ

Olyan múzeum nyílt a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén, amelynek nincs párja a világon

vl.eszter

Két napra bárki gladiátorként harcolhat az igazi Colosseum falai között

vl.eszter

A klímaaktivisták műalkotások elleni támadásai miatt hozott nagyon szigorú intézkedéseket a brit Nemzeti Galéria

vl.eszter