Világlépő
Image default

Ezentúl csak belépőjeggyel lesz megtekinthető a világ legszebb kútja

Ezúttal nem az álmokat váltja valóra, hanem vaskos büntetésekre számíthat az, aki hódol a hagyományoknak Róma ikonikus kutjánál. Pénzt bedobni tilos, hamarosan pedig már csak előre megváltott belépőjeggyel lehet majd megközelíteni a csodálatos Trevi-kutat.

Felújítás alatt is megtekinthető a Trevi-kút

Ötven euróra, azaz több mint húszezer forintra büntetik azt, aki pénzt dob a Trevi-kút medencéjébe a római műemlék december végéig tervezett helyreállítása alatt.

Megkezdődött a Trevi-kút helyreállítása, ami elsősorban a szennyeződések eltávolítását jelenti. A vizet leállították, a kút medencéje üresen tátong. Restaurátorok dolgoznak a szobrokon. A kutat kerítés övezi, és részben állványok fedik.

A látogatók számára fémszerkezetű átjárót emeltek, amely átível medence felett. Egyszerre százharminc embert engednek át rajta, akiket folyamatosan terelnek, így pár perc áll rendelkezésükre a víz nélküli emlékmű megcsodálására és a fényképezésre.

„Az átjáróról egyedülálló rálátást kapunk a kútra” – mondta Roberto Gualtieri főpolgármester, aki szerint a helyreállítás december 24. előtt, vagyis a jubileumi szent év kezdetére befejeződik.

Rómában több mint kétszáz építkezési területen – többek között a Vatikán és környéke, az Angyalvár, a Navona-tér szökőkútjai, a lateráni Szent János-bazilika helyreállításán is – dolgoznak, és korábbi számítások szerint nem minden fog karácsonyig elkészülni.

Hatalmas változások jönnek – A túlturizmus miatt belépőjegyeket vezetnek  be

A Trevi-kúthoz közel engedő átjáró csak hét közben tart nyitva: hétfőn és pénteken reggel tizenegytől este kilenc óráig, a többi napon reggel kilenctől este kilencig. A restaurálás teljes ideje alatt

a Trevi-kútba tilos aprópénzt dobni, ahogyan azt a hely hagyománya előírja.

Akit rajtakapnak, ötven euróra bírságolják meg.

A turisták számára a kút közelébe egy kisebb medencét helyeztek el, abba hajíthatják a fémpénzeket. Sokan – attól tartva, hogy pénzdobálás nélkül nem térnek majd vissza Rómába – úgy „oldják meg”, hogy a medence irányába dobják a pénzt nagy erővel, hogy végül a medencében vagy annak közelében érjen földet.

A The New York Times azt írta, Róma főpolgármesteri hivatala a Trevi-kutat „borzalmas kacsaúsztatóval” helyettesítette. A város napi csaknem háromezer euróra tesz szert a kútba dobott aprópénzből, amelyet a Caritas szervezete kap meg.

Naponta 10-12 ezer látogató keresi fel a Trevi-kutat, amelyet utoljára 2014-ben állítottak helyre, akkor a Fendi-divatház finanszírozásával. A főpolgármester megerősítette, hogy a kút újranyitását követően

előzetes foglalási rendszert és belépőjegyet vezethetnek be a tömegturizmus szabályozására.

Világlépő, forrás: MTI, fotók: Unsplash

 

KAPCSOLÓDÓ

Olyan múzeum nyílt a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén, amelynek nincs párja a világon

vl.eszter

Minden eddiginél látványosabb előadásra készülnek a szomszédban található ikonikus, felhagyott kőfejtőben

vl.eszter

A sarkvidék titkai: magyar fotós dokumentálja a világ legészakibb kutatóbázisát

vl.eszter