Világlépő
Image default

Ezentúl webkamerán is nézhetjük Péter apostol sírját

Péter apostol sírjára néző webkamerát helyeznek el a Szent Péter-bazilikában a jubileumi, 2025-ös szentév alkalmából – jelentette be a szentévvel kapcsolatos egyik újdonságot Mauro Gambetti bíboros, a bazilika főpapja sajtótájékoztatóján.

Ez az első alkalom, hogy a katolikus egyház egyik legjelentősebb helyszínén kamerát szerelnek fel, ráadásul nem biztonsági okokból, hanem azért, hogy az apostol sírja a világ bármely részéből látható legyen az interneten.

A webkamerát december elsején helyezik üzembe, és elsőként Ferenc pápa fogja kipróbálni. A kamera Szent Péter sírját mutatja majd, amely a Szent Péter-bazilika főoltára alatt található. A sajtónak Mauro Gambetti bíboros hangsúlyozta: a kamera segítségével

nem csak a szentévre Rómába várt 30 millió zarándok részesülhet abban az élményben, hogy közel jut az apostol sírjához.

Akinek nincsen lehetősége Rómába eljutni, interneten keresztül, a világ bármely pontjáról láthatja majd a sírt, ami lehetőséget ad arra is, hogy imádkozzon, vagy esetleg a kamerához csatolt oldalon üzenetet hagyjon. “Tömeges élményt kívánunk nyújtani” – mondta Gambetti bíboros.

Web-kamerát helyeznek majd a Szent Péter-bazilika úgynevezett szent kapujára is, amelyet a pápa a szentév kezdetén, december 24. éjszakáján fog megnyitni, és amelyen a Vatikánba érkező zarándokok haladnak majd át egy éven keresztül.

Világlépő, forrás: MTI

KAPCSOLÓDÓ

Gondolások tisztították meg Velencét, elképesztő miket halásztak ki a csatornákból

vl.eszter

Szeptemberben egy hétig pirkadatkor és alkonyatkor hőlégballonokkal telik meg az ég Szegeden

vl.eszter

A világ legszebb virágoskertjei közül kettő is a szomszédban csodálható meg

vl.eszter